Másnap
Azt hittem, mámorosabb érzés lesz őt ittasan látni. Egyfajta kielégülést és "látod, én megmondtam" érzést vártam, de semmi. Sőt, még én sajnálom őt, hogy szegény másnapos. Hajnalban elnézést kért és azt mondta, szégelli magát. Én csak kuncogtam, hogy ugyan, minek? Az utat átaludta, otthon semmi érzelmi kitörés nem volt. Se szenvedélyes, alig érthető szerelmi vallomás, se ittas morgás. Gondolom, örülnöm kellene, hogy ilyen simán ment minden.
De nem. Régóta nem tudok "felszabadultan megnyugodni". Most például egyebek mellett azon kattog az agyam, hogy normális-e, hogy saját társaságban, amikor együtt vagyunk nem bírunk ki három-négy óránál többet ébren, jókedvűen. Most viszont tizenkét órán keresztül "bulizott", a maga módján.
Lehet, csak rémeket látok és mindenbe azt képzelem bele, hogy valami nem stimmel.