A Legközelebb
Alig három hét telt el a kulturális fiaskónk óta, amikor egy meg nem tartott előadásra készültünk. Tegnap balett volt a menü. Eljött értem. Persze, késtem kicsit, de időben odaértünk. Ő még nem volt baletten és izgul. Én egyszer voltam és végigröhögtem. Gondoltam, érdekes este vár ránk. Újra átéljük a Quimby Teátrum helyzetet? Nagyon bíztam benne, hogy nem.
Úgy éreztem, ragyogott. Nyakkendő, zakó, parfüm. Ajtókat nyitott. Királyi páholy, ahol én vagyok a hercegnő - mondta. Nevettünk, hozzám ért, nem zavart. Hozzá értem, nem zavart. Fél kilencre véget ért az előadás, állótaps után kislisszoltunk. Persze, nem kerülhettem el az ismerősöket. Nem tudom, hogy nézett, amikor kezet fogtam velük, de nézett. :D A poszt természetesen nem maradhatott el: soha nem gondoltam volna, hogy elmegyek balettra. Felnőtté váltam. :)
Fél kilenckor kitámolygunk a kultiból. Megyünk még teára, kérdi. Természetesen. Közben kuncogunk, andalgunk az egyik kedvenc kávézómba, ahol salsa ritmusok szólnak. Néha elragadtatja magát, táncol a vála, hegyezi a fülét, fókuszál, hogy kit lát. És kérdez. Jókat, mintha hosszú idő óta értek volna ezek a kédések. És meglepődöm. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire tiszta lapokkal játszunk, vagy hogy ennyire ...megnyíljak. Valakinek. De jó. Utána nevetünk, mesél, mesélek, figyel, figyelek.
Én fizetek. Csunyán néz, rámosolygok, erre azt mondja, nem visz haza. A pincér kuncog. Hazahozott, Most szebben vette a kanyarokat, lassabban állt be, megköszöntem mindent, kapott két puszit, mélyet szívtam az illatából és kiszálltam. Itthon eszembe jutott az a szó, amit kerestem, de nem írtam rá. Majd.
Az éjszaka...mozgalmas volt. Éljen az elmém és a fantáziám.
Nem bánnám, ha három hét múlva újra összehoznánk valamit. De Tamás Gábor koncertre nem akar menni. Hálistennek :D